fbpx
  • ELTE | VILÁG. EGYETEM.

    VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA

A virtuális földrajzóra december 31-ig ingyenes!

Cégünk elhívatott a jövő nemzedékének oktatása iránt is, mert tudjuk a jelen kori oktatás minősége meghatározza a jövőt. Ezért is gondoljuk úgy, hogy a VR élményt ne “csak” játékra használjuk, hanem oktatási célokra is. Ezzel a céllal hívtuk életre a Virtuális földrajzóra projektünket, ennek keretében ingyenesen biztosítunk középiskolások részére a Google Earth VR segítségével élménydús földrajz órákat. A tantervi anyagba illeszkedő, földrajz tanárok által megírt túrákon, olyan oktatási élményt kapnak a diákok, ami emlékezetes lesz számukra. Nagy büszkeséggel mondhatjuk, hogy kezdeményezésünket az ELTE Természettudományi Kar is felkarolta és szakmai támogatásukkal segítik munkánkat.

Mint az látható a VR technológia számos helyen a legjobb megoldások egyike lehet, legyen szó csapatépítő tréningről vagy akár edukációról. Kollégáink azért dolgoznak, a játékmesterektől a trénereken át a vezetőkig, hogy miután találkozott az adott csapat a VR MAX VR élménnyel, alig várják, hogy újra közös élményeket szerezhessenek, családtagokkal, kollégákkal, osztálytársakkal.

A VR MAX csapata várja kérdéseit és biztosak vagyunk benne, hogy bármilyen kérdése / kérése merülne fel, fogunk tudni segíteni.

Büszkén és örömmel jelentjük be, hogy a VRMAX (Virtuális földrajzóra) együttműködési megállapodást kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karával a „VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA” projektünket illetően.

A megállapodás értelmében az ELTE TTK FFI Földrajztudományi Központ Földrajz szakmódszertani csoportja szakmailag támogatja és részt vesz a virtuális valóság túrák elkészítésében: közreműködik a virtuális túrák tematikájának összeállításában és lektorálja a virtuális túrák szakmai anyagait (forgatókönyvek, narratívák).

A VRMAX megismerteti a földrajztanár szakos hallgatókat a „VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA” projekttel, a Google Earth VR program rendelkezésre bocsátásával technikailag támogatja a szakdolgozatot író hallgatókat, valamint a „Tűzőn-vízen át” földrajzverseny döntőjének helyszínén a Google Earth VR program segítségével ingyenes VR élményt biztosít a tanulóknak, érdeklődőknek.

Ezúton szeretnénk megköszönni az eddig rengeteg segítséget és támogatást Makádi Mariann docens asszonynak, továbbá Csapó Tamásnak, Gelencsér Flórának és Merk Johannának, akik nélkül ez a projekt nem jöhetett volna létre.

A “VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA” projekttel kapcsolatos részleteket és az elérhető virtuális túrák tematikáját itt: LINK találjátok.
A projekt 2019. szeptember 1-én indul, de már most várjuk általános iskolás felső tagozatos, illetve középiskolás osztályok jelentkezését!

#elte #vrmax #virtualisfoldrajzora

Jelentkezés és időpontfoglalás